Óvodánk a Váli völgyben a 70-es számú főút mentén, a Velencei –tó közelében 2700 fős településen található. Önkormányzat által fenntartott, részben önállóan gazdálkodó négy csoportos óvoda. 1950-ben alapították, de jelenlegi formáját 2018-ban kapta.



Az óvodába érkez� gyermekekben tükröz�dik a község lakosságának sokszín� rétegz�dése. Budapest közelsége megváltoztatta az itt él� emberek életét. A megváltozott körülmények befolyásolják a gyermekek fejl�dését. Pl: A természett�l való elszakadás, technikai fejl�dés, család szerkezetének megváltozása, túl sok és nem a gyerek életkorához rendelt élmények, technikai fejl�déssel járó el�nyök és hátrányok, megélhetési szociális problémák. Ezek ismeretében egy élmény gazdag óvodát igyekszünk kialakítani, ahol a gyermeket körülvev� személyi és tárgyi környezet szerepe meghatározó.
Megítélésünk szerint az intézményes nevelés (így az óvoda is) alapvet� feladata a kultúra átadása- közvetítése az életkori sajátosságokhoz optimálisan illeszked� nevelési módszerekkel oly módon, hogy abban az örök emberi értékek saját nemzeti kultúránk színeivel gazdagodjanak.
Nevelési céljaink meghatározásánál abból indulunk ki, hogy a prevencióra (megel�zésre), a korai fejl�dés tudatos támogatására szükség van.
Feladatunk az optimális környezeti feltételek (szociális, tárgyi) megtervezése, megszervezése. Nevelési céljaink megvalósításában alapvet�en támaszkodunk az óvodás gyerekek természetes megnyilvánulási formáira, a mozgásra és a játékra.


Munkánk tervezésekor az egyes gyermek érési üteméhez, fejlettségi szintjéhez igazodunk.
Óvodánk nevel�testületének célja a gyermeki személyiség kibontakoztatása, melyet a tevékenységek kölcsönös egymásra hatása, tudatos fejlesztése segít el�.
Fontosnak tartjuk az egészséges harmonikus személyiségfejlesztést, a sikeres iskolai beilleszkedéshez szükséges testi, szociális érettség kialakítását. Az iskolai potenciális tanulási zavarok megel�zését az óvodai nevelés feltételeinek sajátos megszervezésével igyekszünk megvalósítani.


Óvodánk 2018. évben elnyerte a Zöld óvoda címet:

Gyermekképünk
- Szeretnénk olyan harmonikus, kiegyensúlyozott, boldog gyermekeket nevelni, akik képesek rácsodálkozni a környez� világra, és ez által képesek aktív megismer�ivé válni.
- Arra törekszünk, hogy nevelésünk által gyermekeink az óvodáskor végére rendelkezzenek azon kompetenciákkal, amelyek alkalmassá teszik �ket az iskolai tanulás megkezdésére.
- Megalapozzuk azokat a szokásokat, amelyek segítik �ket a feln�ttek világában való eligazodásban.

Óvodaképünk
- A mi intézményünk Arany János szavaival élve „kirepít� fészek” kíván lenni, mely kíséri a gyermeket a családtól a közösségbe való beépülésbe.
- Szakmailag önálló intézmény, a családi nevelés kiegészít�je, a gyermek harmadik évét�l az iskolába lépésig.
- Biztosítja az óvodáskorú gyermek fejl�désének és nevelésének optimális feltételeit.
Az intézmény hivatalos adatai:
- Neve: Baracskai Bóbita Óvoda
- Székhelye: 2471 Baracska, Kossuth út 30.
- OM száma: 200906
- Felügyeleti szerve: Baracska Község Önkormányzata

Hagyományok, ünnepek, rendezvények
- Az óvodai hagyományainkkal, ünnepeinkkel, rendezvényeinkkel, jeles napjainkkal a gyermek egyéni örömén túl, célunk a közös élmény er�sítése is.
- Lebonyolításuk el�re tervezett, jól szervezett, átgondolt a nevel�testületek közös értékrendjén alapuló.
